Ezt a rumot 14 és 24 év közötti érlelésekből keverték ki, átlagos kora így 20 év körül van. Vegyesen tartalmaz pot still (kisüsti) és oszlopos lepárlóból származó párlatokat, így érik el, hogy közepesen testes legyen. Palackozás előtt fokozatosan, 28 nap alatt csökkentik le 40%-ra az alkoholtartalmát tisztított víz hozzáadásával. Számos díjjal tüntették már ki az elmúlt években. Solera-rendszerben érlelik.
Severo Arango y Ferro 1751-ben lépett először Kolumbia partjaira azért, hogy erősítse a spanyol kolóniák és az anyaország közötti kereskedelmet. Az emberei által csak ‘Dictador’-nak nevezett úriember azonnal beleszeretett az itt megismert rumnak nevezett édeskés és elegáns trópusi elixírbe és elhatározta, hogy készítője valamint kereskedője lesz az italnak.
Majd 180 évvel később, 1913-ban a hajdan élt pionír leszármazottja, Don Julio Arango y Parra, miután alaposan áttanulmányozta a Dictador régi feljegyzéseit, megalapította a Destílaria Colombiana-t; az itt készülő rumot pedig elődjéről nevezte el, ezzel is tisztelegve munkássága előtt.
Végül a család harmadik generációja úgy döntött, hogy kihasználva a rum expanzióját nemzetközi vizeken is kipróbálja magát, így mára az egyik legismertebb prémium rum márkává vált.
A Dictador rum egyesíti magában a kolumbiai lepárlási hagyományokat, a magas minőségű érlelt rumkészítést, valamint az innovatív európai dizájnt és a legmodernebb eljárással készülő japán üvegpalackot.
Palackozó | DESTILERÍA COLOMBIANA |
Érlelési idő (év) | 20 |
Ürtartalom | 0,7l |
Régió | Kolumbia |
Alkoholtartalom | 40 % vol |
Hordóserősség | NEM |
Illat | Könnyű karamell, vanília, füstös méz, tejkaramell, szárított magok, pörkölt kávé, gazdag-kerek tölgy jegyek. |
Íz | Könnyű, letisztult, kerek, ugyanakkor mély és büszke is. Karamell, vanília, kakaó, pörkölt méz |